Ez a magvas megállapítás az első este hagyta el az egyik túravezető ajkát, némi derültséget keltve a nordic walkingosok között. Pedig van benne igazság: itt nincs minden utcasarkon Eiffel-torony, aki ezt keresi, csalódni fog. Ám, aki tudja, hogy hogyan kell elmerülni a tájban, annak egy-egy megkapó, üde részletében, hogyan kell városi szokásainkról megfeledkezve csak úgy spontán elfeküdni egy virágzó rét kellős közepén, annak nem jut már eszébe látnivalókat hajkurászni: az Őrségbe nem ezért utazunk. Egy libbenő őz látványáért, mesebeli kaszálók dús színkavalkádjáért, a fazekasmester ízes beszédéért, a göndörhajú kisgyerekek tündéri arcáért.
Sokan közülünk nem jártak még az ország e távoli szegletében, így nem is nagyon tudták, mire számíthatnak. De a negyedik nap végén, egészen biztosan mindenki úgy hagyta ott ezt a mesesép vidéket, hogy megértett valamit megismételhetetlen nagyszerűségéből. Minden élményünket nehéz lenne felsorolni, így csak a legkülönlegesebbeket említjük meg nektek.
Bár nem az Őrséghez tartozik, mégis magától értetődő, kötelező látnivaló május havában a közeli Jeli Arborétum, ahova kivételesen nordic walking botok helyett inkább fényképezőgépeinket vittük magunkkal. Igazi színorgiában volt részünk, pedig időben már kicsit lecsúsztunk az arborétum éves csúcspontjáról. A rododendron május elején pompázik leginkább, változatos színű virágokba burkolózva, amelyek szín- és formagazdagsága szinte hihetetlen. A rododendronon, magyar nevén havasszépén kívül több száz féle fenyő és lombhullató faj is megtalálható a területen, így nemcsak a virágzás időszakában érdemes felkeresni ezt a pompás parkot.
És akkor az Őrség: valójában egy történeti és néprajzi tájegység, nagyobb részt Magyarországon, kisebb részt a szlovéniai Muravidéken fekszik. Különleges folyók és patakok formálta dombvidék, melyet a szubalpin klíma, a közel ezer forrás, a titokzatos lápvidékek és gyantaillatú erdők ölelésében megbúvó apró falvak tesznek varázslatossá.
Sok szépet láttunk az itt töltött négy nap alatt, szívünkben azonban leginkább talán azok a rétek maradnak majd meg, amelyeket nordic walking botjainkkal jártunk be, meg-megállva, rácsodálkozva az országban egyedülállóan itt található sárgaliliomos, gyapjúsásos láprétek, mocsárrétek, szőrfűgyepek, aranyzabos hegyi rétek kavalkádjára. Mivel még az első kaszálások előtt érkeztünk, valóságos virágeldorádóban volt részünk, kosborok, liliomok, szegfű-csodák között lépdeltünk.
A mezőkön túl az erdők is sok izgalmat rejtettek, különösképpen az ún. Őserdő, amely immár fél évszázada emberi beavatkozás nélkül, szabadon tenyészik, korpafüvek, körtikék, páfrányok növik be, s szanaszét ágazó fák, színpompás gombák, imbolygó láprétek teszik még varázslatosabbá.
A rovarevő harmatfüvek helyett korpafüveket, a virágzó sárgaliliomok helyett sokáig csak kék pompában tündöklő íriszeket, fürge csele helyett viszont meglepetésünkre liliomokat találtunk. Gombák terén nem voltunk túl szerencsések, gévagomba, néhány pöffeteg és szegfűgomba esett áldozatul egyre csak fokozódó étvágyunknak.
Az itt töltött napokban kb. fele-fele arányban töltekeztünk hol a természet erejével, hol pedig híres mesteremberek műveivel. A hétvége egyetlen esős óráját Ravel, Bizet és Ránki műveinek meghallgatásával töltöttük a Zala Szinfónikus Zenekar jóvoltából Őriszentpéteren. Nagy élményt jelentett a koncert, elsősorban a helyi angyalképű gyerekek és az általuk példaképnek tekintett őriszentpéteri származású zongorista jóvoltából.
Az Őrséghez szervesen kapcsolódó szlovén Goricko régió földjére nem egyszer tettük be a lábunkat, hisz errefelé határok már nincsenek. A honfoglaló magyarok után, most mi voltunk itt az őrállók, és jócskán portyáztunk mi is a szlovén területeken. A nagytótlaki román Szent Miklós-rotunda és az 1920 években, a kritikai regionalizmus jegyében épült „fazekasok” temploma kontrasztját nehéz volt megemészteni, ezért az ún. Sárkány-vonalakon található tóhoz menekültünk, melynek azonban mágikus erejét most leginkább a szúnyogok élvezték, ők meg minket, a szomszédból gyütt-menteket.
Természetesen a kötelező őrségi látnivalókat is sorba vettük, a csinos haranglábakat, a lelket melengető románkori templomokat, meglátogattuk a kecskesajtost, a híres magolajast, a 3 éve felszentelt magyarföldi ökumenikus fatemplomot, a magyarszombatfai fazekasokat. Nehéz is számbavenni a sok-sok részletet, amelyből az emlékkép összeáll. Abban azonban talán mindannyian egyetértünk: a tavaszi díszruhába öltözött rétek, kosbor-féléktől és gyapjúsástól hemzsegő lápos területek, sűrű, sötét, boltívbe hajló lombkoronájú erdők egyvelegéből kovácsolódott a hely szelleme, mely mindannyiunkra nagy hatással volt.
Ennyi kulturális és természeti habzsolni való elfogyasztása után, megtisztult lélekkel, megújult elmével és jól átmozgatott testtel tértünk haza egy rövid, nyári jégesőben felfrissülve. S bár alaposan bejártuk az Őrség minden zegét-zugát, a varázsrétek, meseerdők visszavárnak minket. Jövünk még!