≡ Menu

Galagonya

A hónap gyógynövénye  a galagonya, másnéven disznókörte, galegenye, giligán, májusvirág, istenalma vagy fehértövis, hisz hazánkban most mindenfelé bíborpalástban pompázik.

Az alábbi cikkben egy kis történeti résztől kezdve, a megkülönböztető jegyeken át a hatóanyagokig mindent megtalálsz, de természetesen a végén a receptek sem hiányozhatnak.

Az angolok külön megnevezik a virágát: galagonyavirág – Mayflower, és magát a galagonyát – Hawthorn. Németül: Maiblume, Hagedorn.

A rómaiak a reménnyel és a házassággal kapcsolták össze – bölcsőikbe helyezték, hogy elűzze a gonosz szellemeket. A keresztény világban a balszerencse  és a halál szimbóluma, állítólag Jézus töviskoronája is az ágaiból készült. A halál-képzettársítás és a pestis-analógia alapját néhány, dögevő rovar által beporzott galagonyafajta rothadó hús szagára hasonlító bukéja adja.

Rendszertani besorolása
Törzs: zárvatermők
Osztály: kétszikűek (Magnoliopsida)
Rend: rózsavirágúak (Rosales)
Család: rózsafélék (Rosaceae)

Általában tövises cserjék vagy kis fák, leveleik szórt állásúak, virágzatuk sátorozó buga, termésük almatermés, a vacok megduzzadásával keletkezik. Jellemző rá a fajgazdagság, sok nemzetsége, számos hibrid alakja van.

A Kárpát-medencében őshonos fajok:

  • cseregalagonya vagy kétbibés galagonya
  • egybibés galagonya
  • köztes galagonya
  • fekete galagonya
  • hosszúcsészés galagonya

A leggyakrabban előforduló fajok az alábbiak. Reméljük a képek és a legfőbb jellemzők segítenek a megkülönböztetésben.

Cseregalagyonya / kétbibés galagonya
(C.laevigata (Pior.P) DC.syn. C. oxyacantha)

kétbibés

Jellemzők:

  •  kis fa, cserje vagy bokor
  •  levelei: fényes-zöld színűek (1-6 cm hosszú)
  •  virágai: ötszirmú, fehér vagy rózsaszín, áprilistól júniusig nyílnak
  •  áltermése: csontáralma, éretten vörös

Egybibés galagonya (Crataegus monogyna)

egybibés

Jellemzők:

  • középmagas, tömötten ágas, tövises cserje vagy 5-8 méter magas kis fa, szabálytalan, szétterülő koronával
  • kéreg: sötétbarna, keskeny rombusz vagy négyzet alakú, pikkelyekre repedezett
  • levelei: a pálhalevelek ép szélűek, ékvállúak, a féllemez közepén túl néha tövig 3-5 hasábúak, hegyesedő, csak a csúcs felé fogas karéjokkal, alul az érzugokban többnyire szakállszőrösek, felül fényes sötétzöldek, fonákjukon kékeszöldek. A levélnyél mintegy 3 cm hosszú, csatornás.
  • előfordulás: lomberdők, erdőszélek, cserjések, füves lejtők, napos legelők
  • virágzás ideje: május. Hímnős virágok fehérek, 8-15 mm szélesek, dús bogernyőkben (bugában) nyílnak, egybibések, kellemetlen szagúak.
  • termése tojásdad vagy gömbölyű, vérpiros színű, nagyságuk 6-10 mm, bennük csontár található.

További galagonyák:
Köztes galagonya (Crataegus X media) – a cseregalagonya és az egybibés hibridje.
Fekete galagonya (Crataegus nigra) – Csehország, Szlovákia, Albánia, nálunk Duna mentén ártéri füzesekben (védett), melynek termése fekete.
Degen galagonya (Crataegus X degenii) – fekete galagonya és az egybibés hibridje. Termése sötétbarna, nevét Degen Árpádról (magyar botanikus) kapta.
Hosszúcsészés galagonya (Crataegus calycina Peterm.)

Általános fitoterápiás jellemzők:

Gyűjtés:
A földrajzi szélességtől függően áprilistól júniusig virágzik, ahol a virágok májusban jelennek meg, májusvirágnak is nevezik.
A virágos leveles ágvéget, hajtásvéget, termését, zsenge leveleit, virágait használják gyógyászati célra.

Felhasznált részei:
virágos hajtásvég (Crataegisummitas)
levél (C. mum)
virág (C. flos)
termés (C. fructus).

Hatóanyagok:
A növényi drog tartalmaz flavonoidokat (vitexint, hiperozidot, rutint), aminszármazékokat (feniletilamint, tiramint), proantocianidokat és triterpéneket.

Vigyázat! Késleltetve hat, hetek, hónapok alatt fejlődik csak ki a hatása, de akár ki is hagyható 2-3 hétig, mert ugyanígy lassan csökken az. Így nem helyettesíti a megfelelő orvosi kezelést és a gyógyszereket.

Főbb hatásai:

  • szívizomzat sejtjeinek anyagcseréjét hangolja át, hatékonyságát javítja, O2 hiány toleranciát javítja – szívelégtelenségnél a legfontosabb
  • szívizom káliumpumpájára hatva erősíti azt, és szabályozza ritmusát
  • növeli a koszorúerek véráramlását
  • simaizom-ellazító hatása csökkenti a feszültséget
  • értágítóként mérsékli a hajszálerek ellenállását
  • erős szívdobogás csillapításán keresztül nyugtató hatást fejt ki a központi idegrendszerre
  • antioxidáns tartalom – fenolos összetevők (proantocianidolok, katekolok, flavonoidok, fenolok)
  • véralvadás gátlás
  • javítja a rendellenes koleszterinszinteket, kedvező hatású az érelmeszesedésre
  • gyulladáscsökkentő – triterpének (cikloartenol)
  • enyhe vizelethajtó hatás

Kísérletek, terápiás hatás:

  • állatkísérletekben védő hatást mutattak ki a szívben, anélkül, hogy fokozták volna a véráramlást a szívben
  • szintén kimutatták, hogy tágítja a véredényeket és gátolja az angiotenzinkonvertáló enzimet (ACE), hasonó hatást fejt ki, mint az ACE gátló gyógyszerek

Terápiás besorolás:

  • NYHA (New York Heart Association) besorolás szerinti I-II-es stádiumú szívelégtelenség tüneti kezelésére
  • szívkoszorúér megbetegedés kezelésére
  • szív izgalmi állapotának kezelése
  • rohamokkal járó szapora szívverés
  • extraszisztolé
  • enyhe szívelégtelenség
  • idős szív fáradtságára stb.

Vigyázat! Késleltetve hat, hetek, hónapok alatt fejlődik csak ki a hatása, de akár ki is hagyható 2-3 hétig, mert ugyanígy lassan csökken az. Így nem helyettesíti a megfelelő orvosi kezelést és a gyógyszereket.

Leghatásosabb az alkoholos oldószer.

Mellékhatása nem ismeretes, nem halmozódik fel a szervezetben, így túladagolás nem fordulhat elő, ellenjavallata nincs.

Jól társítható más gyógynövényekkel.

Elsősorban az idősebb vagy a középkorú betegek gyógynövénye. Nem magzatkárosító, szoptatás alatt is szedhető.

Tévhit, hogy a galagonya tea fogyaszt. Csak vízhajtó hatása van.

Központi idegrendszerre gyakorolt nyugtató hatása orvosi macskagyökérrel együtt enyhe alvászavar tüneti kezelésére.

Egyéb felhasználása:

  • Fiatal levelét nyersen salátába, virágait borok és likőrök ízesítéséhez használhatjuk fel.
  • Gyümölcséből zselét, lekvárt főzhetünk, de nyersen is fogyasztható, valamint bort is készíthetünk belőle.
  • Gyógyteát friss hajtásokból, levelekből vagy terméséből készíthetünk.
  • Fája kemény, ellenálló, pl. sétapálca, gereblyefok készül belőle, faszén előállításra is jó.
  • Nyírott sövénye áthatolhatatlan.

Ínyenceknek néhány recept

Tea: 2 dl forró vízzel forrázzunk le egy teáskanálnyi szárított levelet, majd 15 perc múlva szűrjük le. Naponta legfeljebb 2-3 csésze tea fogyasztása javallott.

Tinktúra: virágból, levélből, bogyóból készül.

Tabletta: porított virágot, levelet, bogyót tartalmaz.

Fűszerként: terméséből gyümölcszseléket és mártásokat lehet készíteni.

Galagonyalekvár

Hozzávalók:
1 kg galagonyabogyó, cukor, víz, csipet tartósító

A megtisztított piros bogyókat főzés előtt nyomkodjuk szét, és annyi vizet öntsünk rá, hogy egyharmadáig ellepje. Tegyük hozzá a cukrot, majd főzzük puhára. Utána szitán törjük át és lassú tűzön állandóan kevergetve sűrítsük. A tetejére tegyünk pici tartósítót.

És kedvenc leírásom az erdőkóstoló blogról:

Lekvárt, zselét és gyümölcssajtot is lehet belőle készíteni. Mindennek az első lépése a termés gyűjtése. Szép, nagy, húsosabb terméseket kell gyűjteni. Akkor a legjobb, ha megcsípte a dér. Én, amikor alkalmam van leszedem, és a fagyasztóban tárolom a kisebb adagokat. Amikor összegyűlt egy akkora adag, hogy érdemes vele bíbelődni, akkor nekiállok, de akár egész télen is állhat a fagyasztóban. A fagyasztás jótékony hatású is, hiszen a galagonya kicsit édesebb lesz, és ha esetleg kesernyés lenne, ez a kellemetlen íze is mérséklődik. A lekvárfőzés: A bogyókat annyi vízben, amennyi éppen ellepi, felteszem főni. A piros színt a galagonya héjából kevés citromsav hozzáadásával varázsolhatjuk elő, tehát a főzővízbe citromsavat kell tenni, de óvatosan, nehogy nagyon savanyúvá varázsoljuk piros helyett. Amikor megpuhultak a termések, akkor jön a neheze. Át kell passzírozni. Én paradicsompasszírozó legsűrűbb szűrőjét használva szoktam, de nem könnyű azzal sem, mert elég gyakran eltömődik. Kis adagokban ajánlom passzírozni. Ha kész, akkor ízlés szerint cukrozva, készre főzzük a lekvárt, de már nem kell sokáig, csak amíg átforrósodik. Én tartósító nélkül,  tisztán dolgozva, steril, forró üvegekbe töltöm, új, szintén kiforralt tetőkkel lezárva. Van, amit celofánnal lefedve teszek el. Ezek az idő során maguktól elveszítve víztartalmukat, gyümölcssajttá válnak. Természetesen más gyümölccsel is érdemes keverni, almával, vadalmával, kökénnyel csipkebogyóval zselnicemeggyel, madárberkenyével, házi berkenyével, húsos sommal. Tipp: Ha a galagonyát nem vízben, hanem almalében vagy meggylében (én a meggybefőtt leöntött levében, vagy a magozott meggy elrakásakor visszamaradó lében is próbáltam, amit nyáron lefagyasztottam) tesszük fel, egészen különleges ízeket kaphatunk. (Erdőkóstoló blog)

Bükki kalandok nordic walking bottal

Ugyan a farkaskölykökkel nem találkoztunk, mert minden hírkeltés ellenére jól elbújtak odafent a Fennsíkon, méltán mondhatjuk, hogy ezen a hétvégén, völgyeken, bérceken és köveken át alaposan bejártuk a Bükk déli oldalának egy bizonyos szegletét.

IMG_4422Első nap a Vár-hegyet megmászva csodáltuk meg a kilátást a Magas-Tátra irányába. Szállásunktól a bővizű Szikla-forrás vizéből duzzasztott tavat megkerülve, egy elhagyott dolomitbányán keresztül másztunk fel a Vár-hegy gerincére gyertyános-tölgyes, szubmontán bükkös és őzlábas társaságban. Felsőtárkánytól délkeletre a hosszú hegygerinc legmagasabb pontja a Vár-hegy, amely két közel azonos magasságú csúcsból és közte a keskeny nyeregből áll, melyet sánc és külső árok véd a betolakodóktól. Arról, hogy ez egy késő bronzkori erődített telep, a Kyjatice-kultúra földvára lenne Párducz Mihály ásatásai tanúskodnak. A vár maradványainak meghódítása után felfrissülhettünk az alatta fekvő turistaházban, majd hamarost Noszvaj, Bogács és Bükkzsérc panorámáját szippanthattuk magunkba.

IMG_4463Második napunkat a kövek bűvöletében töltöttük. Némi kaptató után Toldi-kapuját is átmászva jutottunk fel a Fennsík déli peremére. Ahol további mászás után a horizonton még a Tisza-tó is feltűnt sejtelmesen párolgó vizével. Itt töltöttük fel magunkat a télre D-vitaminnal a Tar-kő és a Három-kő biztosította napfürdőben. Erre a napra a koronát a répáshutai vadételek tették fel.

IMG_4560Harmadik nap Tamás-kútjától a Fekete-len irányába vettük utunkat. Ugyan időszakos karsztjelenségek most nem mutatkoztak, de így is sok látni- és élveznivalót tartogatott a túra. Az Imókő most, mint ember által is bejárható barlang mutatta meg nekünk az arcát, ami ha egyszer forrásként beindul, percenként több ezer liter vizet is kilök a gyomrából. Déli napsütésben sütkérezve közelítettük meg a 19. században épült valahai püspöki vadászházat, a Samassa-házat. Az ebéd elfogyasztása után a Toldi-kunyhó várt minket egy kis délutáni sziesztára. Majd ez elmúlt két napon meghódított hegyek és kövek látványában gyönyörködve tértünk vissza kiindulópontunkra.

Hál’ Istennek még sok mindent tartogat ez a hegységünk, további izgalmas kirándulásokat tehetünk a most meg nem hódított bükki „köveken” – Őr-kő, Pes-kő – és a Bükk-fennsíkon. Jövőre folytatjuk az erdőjárást. Túránkra szeretettel várunk minden régi, már bizonyított túrázót és félszeg próbálkozót egyaránt.

Amennyiben még nem olvastad az időszakos karsztjelenségekről szóló leírásunkat, azt itt megteheted: Bükki időszakos források.

 

A jógához vezető rögös utam

Kinek mi jut eszébe a szóról: jóga? A lótuszülés, amelyet úgyis lehetetlen végrehajtani? Furcsa tömjénszag? Kelet misztikuma? Ismeretlen, kultúridegen bizonytalanság, amit talán jobb elkerülni?

Bevallom: sokáig én is így tekintettem a jógára. Olyannyira, hogy még a kipróbálása ellen is tiltakoztam, mígnem egy jó ismerősöm rávett, hogy legalább neki higgyek: a jóga az egyetlen megoldás az amúgy nagyon lestrapált, fájós hátamnak. Rávettem magam és elmentem az órájára. Kár volt: hihetetlenül rosszul éreztem magamat, 185 centim még a legnagyobb jógamatracon sem fért el, alig bírtam összehajtogatni extrém hosszú végtagjaimat, hogy megtudjam csinálni a különböző pózokat. A szenvedések mellett pedig oda kellett volna figyelni a levegővételre, csukott szemmel feküdni, relaxálni…  nem is folytatom tovább.

Pár év kellett mire újra rávettem magamat, hogy kipróbáljak egy másik irányzatot. Bár a véletlen sodort errefelé, hálás vagyok, hogy így alakult. Hiszen egy olyan világba csöppentem, amely új horizontot nyitott számomra, méghozzá két vonatkozásban is. Ahogy már említettem, magasságomból és egy ki nem kezelt gerincproblémából adódóan 30-as éveimre állandósultak a gondjaim: lumbágó, gerincsérv, hátfájás. Úgy tűnt, hogy sem a hagyományos orvoslás és gyógytorna, sem az alternatív módszerek nem segítenek. Új felfedezésemnek köszönhetően azonban már néhány jógaóra után lényegi változás következett be: fokozatosan helyére kerültek a csigolyáim, csökkentek a fájdalmak! Aki átélt már hasonlót, tudja, miről beszélek!

A közvetlen testi megtapasztaláson kívül a jóga szellemi síkon is megfogott. De egyáltalán nem úgy, ahogy attól korábban tartottam. A jóga mozgásvilágának komplexitása komoly intellektuális élményt is jelent, minden egyes jógaóra rávilágít valamilyen fizikai folyamatra, a test jelzéseire, a mozgás hatásaira. Egy soha véget nem érő tanulási folyamat közepébe csöppentem, amúgy is kielégíthetetlen tudásvágyam remek táptalajra lelt: a jógát egy életen át lehet tanulmányozni és tanulni.

Azóta elvégeztem egy jógaiskolát és egy rendkívül inspiráló gyerekjóga-tanfolyamot. Ma már az tart izgalomban, hogy minél többeket tudjak rávezetni arra, milyen rendkívül áldásos eszköz van a kezünkben: a saját testünk, amelyet jól kidolgozott, megfelelő precizitással végrehajtott gyakorlatok segítségével újjá tudunk varázsolni. Semmi más nem kell hozzá, mint egy jógaoktató, valamint kellő elszántság a rendszeres közös és egyéni gyakorláshoz.

Ha kedvet kaptál, hogy kipróbáld, várunk szerdánként egy közös gyakorlásra. A Kájoni Házban leszünk (II. kerület, Szilfa u. 4.), 17.30-18.30 között.

Az órákon fokozatosan haladunk, a hangsúly a precíz kivitelezésen van. Eszközöket is használunk, így a kevésbé hajlékonyak sem kell, hogy elkeseredjenek: nem az a feladat, hogy már az első órán elérd a lábadat, hanem, hogy lépésről lépésre, erőlködés nélkül haladjunk. Biztonságos és szisztematikus fejlődésre számíthatsz, ahol egyéni adottságaidhoz alkalmazkodunk. Az órák változatosak lesznek, figyelünk arra, hogy az erőnléted, stabilitásod, flexibilitásod, koncentrációs képességed egyaránt fejlődjön.

Várjuk kérdéseidet, jelentkezésedet. Próbáld ki! Nekem segített!

Tátrai kalandok – második felvonás

A Tátra különleges. Ezt mindenki kivétel nélkül megerősítette, akivel az idei tátrai túra után beszélgettünk. Ez a hegység senkit nem hagy közömbösen. Van, aki már egy túra után megállapítja, hogy bizony a Tátra nem neki való, a kövek birodalma helyett ő inkább a szelíd magyar erdőket választja, ahol nem kell állandóan a lába alá néznie. Vannak viszont olyanok, akik minden egyes Tátra-túra után egyre inkább beleszerelmesednek ebbe a különös, zordan kedves, hidegen meleg tájba.

IMG_4083A Tára nem hasonlít semmilyen más hegységre. A mi hegyeinkre persze egyáltalán nem, hiszen majd 3000-es magasságokat láthatunk, néha egészen közelről. A többi közép-európai hegyre sem: a magyar utazó talán Erdélyben találkozik hasonló látvánnyal, de nem ugyanilyennel. Egyediséget az adja, hogy rendkívül kicsi alapterületen fekszik, mégis az egekbe tör. Ha egy picit is lejjebb autózunk, pl. Idei szálláshelyünkre, Stara Lesnába, és visszanézünk a Tátra felé, látjuk az egészet, úgy ahogy van: a mindösszesen 26 km-es főgerincet, amely kicsinysége ellenére is ezernyi túralehetőséget rejt.

Tavaly már jártunk itt. Idén természetesnek találtunk, hogy visszamegyünk. Hiszen a hegység rengeteg felfedeznivalót kínál, a Felvidék pedig számtalan kisebb csodát rejt – több évnyi kalandozásra valót. A magashegyi túrák mellett a kultúrára is szakítunk időt, tavaly Késmárkon és Szepesszombaton jártunk, most távolabbi vidékeket kerestünk fel.

IMG_6374

Kassán kezdtük a túránkat, adódott a választás, idén ez a számunkra igen kedves történelmi város Európa Kulturális Fővárosa. Épp ünnepnap volt szomszédainknál, így csendes, borongós augusztusi délelőttöt tölthettünk itt. Az Aida cukrászda kulináris választékának feltérképezése után jöhettek a kulturális élvezetek, elsősorban a messze-földön híres Szent Erzsébet-dómot, s benne Rákóczi sírja, ahol azért minden magyar kicsit megszeppenve áll. Majd lenéztünk a toronyból. Talán fentről a legszebb a város, minden irányban érdemes kattogtatni, izgalmas háztetők, szép utcaképek kaphatók lencsevégre. Márai emlékkiállításán is tiszteletünket tettük, majd a Szepeség felé vettük az irányt.

IMG_3897Eperjes után hirtelen páratlan látvány tárult elénk: egy fenséges, fehér falakból álló várrom, amely egy kopár mésztufa-hegyet koronáz, fehér a fehéren, mintha szerves folytatásai lennének egymásnak. Szepesvár, a történelmi Szepesség szíve, Közép-Európa legnagyobb kiterjedésű vára, s mellette Szepeshely, a szepesi püspök és káptalan székhelye, a „szlovák Vatikán”, ahogy ma nevezik. Székesegyháza tele műkincsekkel, még a Szepesség szárnyasoltárokban igen gazdag templomaiból is kitűnik négy, eredeti állapotában megmaradt gótikus gyönyörűségével.

IMG_6565A kulturális csemegék után jöhettek a hegyek. Tulajdonképpen két óriási túra várt minket, különösképpen, ha komolyan vesszük az 50felettfitten korosztályos helyzetét. A szintkülönbség hasonló volt mindkét napon, kb. 800 méter, ám az egyik túrán 14 km-en, a másikon 22 km-en kellett legyőzzük a magasságot. S a különbség óriási, a rövidebb távon sokkal nagyobb erőfeszítést jelentett a magasság leküzdése. Különösen, hogy a Téry menedékházhoz vezető út utolsó szakasza egy kopár sziklatörmelékeken kialakított lépcsős szerpentin, ami bizony még a gyakorlott nordic walkingosainknak is nagy kihívást jelentett. Sajnos, a hirtelen eső miatt a tengerszemekben rövid ideig tudtunk csak gyönyörködni, viszont a kőtömegen úrrá lévő, győztes érzés és a lábaink alatt fekvő Kis-Tarpataki-völgy látványa bőven kárpótolt bennünket.

IMG_6609A másnapi túra ezután már gyerekjátéknak tűnt, pedig hosszú és viszonylag nagy szintkülönbségű menet volt ez is, de kevésbé köves és végtelenül gyönyörű útvonalon. Barlangliget (Tatranska Kotliare) – Gyopár-menedékház – Nagy-Fehér-tó – Zöld-tavi menedékház – Fehér-víz. A Tátra botanikus kertje, a magashegyi Jeruzsálem, az illatos törpefenyők birodalma, friss finom, nyelvfestő áfonyás, medevecsalogató málnás, csermelyek és meseszínű tavak között bóklászó nordic walkingosok. Álomtúra.

S az utolsó nap, a választás nehézségével: Lomnici-csúcs vagy Fátyol-vízesés? Kisüt a nap vagy esni fog? Inkább esett. De ha elnézegetjük a túrán készült fényképeket, láthatjuk, hogy ez sem jelentett akadályt: lehet vidáman és optimistán várakozni a csúcson, hogy előbukkanjon a korábbi túrákon közelről megismert menedékház, és a vízesésnél örömteli arccal díszelegni a színes esőkabátokban. Minden csak hozzáállás kérdése!

Lomnic3

 

 

IMG_6676

 

 

Az egészség természetes megalapozása

Ahhoz, hogy elkezdjük helyreállítani szervezetünk természetes egészségét, el kell kezdenünk rossz szokásainkat jóra cserélni. Erre kiváló pillanat lehet a nyár vége, ősz eleje, azaz a mostani pillanat. Nem kell hozzá más, mint komoly elhatározás és némi kitartás.

Nem könnyű hátat fordítani évtizedes rossz szokásainknak, de a tapasztalat azt mutatja: megéri. Az 50 felett fitten  csapata megtette az első, legnehezebb lépéseket, és jó úton halad egy valóban egészséges élet felé!

Tarts velünk. Ne csak az ösvényeken, hanem az egészséges életmód terén is!

  • Íme, pontokba szedve egy rövid, de velős lista:
  • Amennyire lehet kerüld el a finomított cukor fogyasztását. A WHO szerint a finomított cukor az okozója a legtöbb megbetegedésnek világszerte. A mesterséges édesítőszereket is kerülni kell, mivel semelyikük sem elég biztonságos. Legártalmasabb az aszpartam.
  • Cseréld le a fehérlisztből készült pékárut rozsra és teljes kiőrlésű (bio) kenyérre, a fehér rizst barnára, illetve próbáld ki a többi gabonát. Van olyan, amelyiknek még a nevét sem hallottad, de a Lehel piacon kilóra adják!
  • Kerüld a túlzott alkoholfogyasztást. Napi 1-2 pohár bor vagy sör rendben van (a bor egészségesebb).
  • Ne cigarettázz, ne dohányozz.
  • Ne használj állandóan mobiltelefont, és kerüld a hosszantartó elektromos és mikrosütő kisugárzást.
  • Ha túlsúlyos vagy, kezdj lassú és egészséges súlycsökkentő programba, amelynek keretében több kalóriát égetsz, mint amennyit fogyasztasz.
  • Próbáld kiűzni a kémiai mérgeket az otthonodból és a munkahelyedről, így pl. a tisztítószereket, légfrissítőket, spray-ket.
  • Táplálkozz egészségesen, fogyassz minél több növényi eredetű ételt, nyers zöldségeket és gyümölcsöt. A húsfogyasztást csökkentsd, ezen belül lehetőleg az organikus (farmon tenyésztett) csirkét részesítsd előnyben. Egyél sok halat, a legegészségesebbek a szardínia, tonhal, lazac. Legyenek táplálkozásod részei az egészséges zsírsavak, fogyassz sok olajos magvat. A gyümölcsöknél figyelj oda arra, hogy minél sokszínűbbek legyenek.
  • Töltekezz fel a nap sugaraival, hogy elegendő D3 vitamin kerüljön a szervezetbe. Ez az esszenciális vitamin nagyon sok betegségtől tud megóvni.
  • Kerüld a gyorséttermeket, a félkész ételeket, melyekben általában káros adalékanyagok találhatók.
  • Tedd életed részévé a mozgást. Az egészséges mozgás nem kell, hogy megerőltető legyen – a kulcs a rendszerességben rejlik.
  • Amennyire csak lehet kerüld a stresszt – a csendes gyilkost. Kerüld a stresszes embereket és szituációkat.
  • Biztosítsd be a megfelelő napi vitamin és ásványi anyag bevitelét. Ne felejtsd, hogy a hivatalosan ajánlott mennyiség általában csak ahhoz elég, hogy vitaminhiány ne lépjen fel. Pótold a magnéziumot, a nyugati társadalom súlyosan magnézium-hiányos. Fogyassz teljes értékű tápanyagokat, különösen az ún. szupertápanyagokat.

Ha megteremtetted az egészséges élet alapjait, az egyes problémákat sokkal nagyobb esélyekkel tudod leküzdeni!

Korábbi cikkeink a témában:

https://www.50felettfitten.hu/12-pont-az-egeszseges-eletmod-jegyeben/

https://www.50felettfitten.hu/van-e-jobb-pillanat-az-eletmodvaltasra/

 

Nyári nordic walking és az UV sugárzás

Szünet van az 50felettfitten háza táján, hiszen tombol a kánikula, mindenki gyakorolhatja kedvenc nyári elfoglaltságait: úszhat a Balatonban, biciklizhet a Duna-mentén, sütögethet az esti grillpartikon.

Egy rendes, jól nevelt nordic walkingos azért nem bírja ki intenzív mozgás nélkül az egész nyarat, úgyhogy szokásunknak megfelelően most is felhívjuk figyelmeteket egy igazi kánikulai veszélyre, az UV sugárzás káros hatásaira.

A napból érkező erős UV sugárzások az emberek, állatok és a növények számára is veszélyt jelentenek, ezért az élet kialakulásnak és fennmaradásnak alapvető feltétele az a védelem, amelyet az ózonréteg nyújt számunkra. Hiába sikerült több mint húsz éve elérni az ózonréteget károsító anyagok kibocsátásának korlátozását, az egészségre veszélyes UV sugárzások szintje azóta is emelkedik! Éppen ezért adott ki a WHO 2009 végén új állásfoglalást az UV sugárzás ártalmairól és a szükséges védekezés lehetőségeiről.

Az állásfoglalásban azt olvashatjuk, hogy az elkövetkező évtizedekben az ózonréteg elvékonyodása miatt a daganatos megbetegedések és látássérültek számának további növekedésére számíthatunk. Az UV sugárzás kis mennyisége hasznos az egészségre, és alapvető szerepet játszik a D vitamin termelődésében. A túlzott UV sugárzás expozíció azonban összefügg a bőrrák különböző típusaival, leégéssel, korai bőröregedéssel, szürkehályoggal és más szembetegségekkel.

A csecsemők, gyermekek és serdülők különösen veszélyeztettek az UV sugárzás károsító hatásaival szemben. A túlzott napsugárzás expozíció minden bizonnyal hozzájárul a bőrrák kialakulásához a későbbi életszakaszokban. Az egyén bőrtípusa is fontos szempont: a világos bőrű emberek többet szenvednek a leégéstől és nagyobb a kockázatuk a bőrrákra, mint a sötétebb bőrűeknek. A szemkárosodás, a korai bőröregedés és az immunválasz elnyomásának kockázata független a bőrtípustól.

A szabadban dolgozó, sportoló, pihenő, nyaraló emberek számára különösen nagy kockázatot jelentenek a hőhullámok és az erős UV sugárzás. Tudjuk mindannyian, hogy már most mennyire fontos körültekintően megválasztani a munkavégzés, pihenés, sportolás vagy szórakozás helyét és idejét. Azonban az éghajlatváltozás jövőben várható hatásai, az ún. „rendkívüli időjárási jelenségek” az elkövetkező években Közép-Európa egészének életét befolyásolják majd, ezért van különös jelentősége annak, hogy már most megismerjük az alkalmazkodóképességünket segítő tényeket, lehetőségeket.

Mit tehetünk az erős UV sugárzás expozíció elleni védekezés érdekében?

  • Korlátozzuk a déli napon eltöltött időt. A legnagyobb veszélyt az a 11.00 és 15.00 közötti időszak jelenti, ezt lehetőség szerint töltsük napmentesen.
  • Keressük az árnyékot, jól válasszuk meg az útvonalunkat, hogy ne legyünk túl nagy kitettségben.
  • Viseljünk széles karimájú kalapot a szemek, az arc és a tarkó védelmére. Jobb a vállakat is védő ruházat, mint a túl nagy kitettséget adó spagettipánt, ez utóbbit hagyjuk meg a strandra, városba. Szellős, könnyű anyagból készült szoknya vagy nadrág, a kart részben vagy egészben elfedő világis színű ingek nyújtják a legjobb védelmet.
  • Viseljünk napszemüveget, megfelelő oldalsó védelemmel, olyat, amely 99-100 % UVA és UVB védelmet nyújt. Csak bevizsgált, UV-védelem emblémával ellátott napszemüveget szabad használni.
  • Használjunk széles spektrumú, 30 feletti fényvédő faktorú (SPF) napvédő krémet a ruha által nem fedett bőrfelületeken. Ma már nagyon sokféle napkrém kapható, ezek között számos természetes anyagból készülő. Érdemes foglalkozni a naptejek összetételével, egyesek szerint van olyan naptej, amelynél még az UV sugárzsás is egészségesebb.
  • Vegyük komolyan az UV riasztásokat. 8-as UV-index felett már extrém magasnak számít a sugárzás, de hazánkban már 9,4-est is regisztráltak, Kékestetőn. Az UV sugárzás mértéket okostelefon alkalmazásokon magunk is ellenőrizhetjük akkor és ott, ahol vagyunk.
  • És nem utolsó sorban, igyunk sokat. A vízveszteséget pótolnunk kell, napi 2-2,5 liter víz, esetleg tea elfogyasztásával.

Jól képzett nordic walkingosok! Időzítsétek az edzést vagy a kiszemelt túrát a kora reggeli vagy a délutáni órákra. Azért is érdemes kora reggel indulnunk, mert a mi éghajlati övünkben kora délutánra várhatóak a viharok, melyeket szintén jó elkerülni. Amennyiben egész napos túrára mentek, készüljetek fel a déli órák veszélyeire, 11.00 és 15.00 között feltétlenül tartsátok be a fenti pontokat.

Mindenkinek szép nyarat, leégésmentes, egészséges sportolást kívánunk!

Az Őrség nem Párizs

Ez a magvas megállapítás az első este hagyta el az egyik túravezető ajkát, némi derültséget keltve a nordic walkingosok között. Pedig van benne igazság: itt nincs minden utcasarkon Eiffel-torony, aki ezt keresi, csalódni fog. Ám, aki tudja, hogy hogyan kell elmerülni a tájban, annak egy-egy megkapó, üde részletében, hogyan kell városi szokásainkról megfeledkezve csak úgy spontán elfeküdni egy virágzó rét kellős közepén, annak nem jut már eszébe látnivalókat hajkurászni: az Őrségbe nem ezért utazunk. Egy libbenő őz látványáért, mesebeli kaszálók dús színkavalkádjáért, a fazekasmester ízes beszédéért, a göndörhajú kisgyerekek tündéri arcáért.

Sokan közülünk nem jártak még az ország e távoli szegletében, így nem is nagyon tudták, mire számíthatnak. De a negyedik nap végén, egészen biztosan mindenki úgy hagyta ott ezt a mesesép vidéket, hogy megértett valamit megismételhetetlen nagyszerűségéből. Minden élményünket nehéz lenne felsorolni, így csak a legkülönlegesebbeket említjük meg nektek.

Jeli ArborétumBár nem az Őrséghez tartozik, mégis magától értetődő, kötelező látnivaló május havában a közeli Jeli Arborétum, ahova kivételesen nordic walking botok helyett inkább fényképezőgépeinket vittük magunkkal. Igazi színorgiában volt részünk, pedig időben már kicsit lecsúsztunk az arborétum éves csúcspontjáról. A rododendron május elején pompázik leginkább, változatos színű virágokba burkolózva, amelyek szín- és formagazdagsága szinte hihetetlen. A rododendronon, magyar nevén havasszépén kívül több száz féle fenyő és lombhullató faj is megtalálható a területen, így nemcsak a virágzás időszakában érdemes felkeresni ezt a pompás parkot.

És akkor az Őrség: valójában egy történeti és néprajzi tájegység, nagyobb részt Magyarországon, kisebb részt a szlovéniai Muravidéken fekszik. Különleges folyók és patakok formálta dombvidék, melyet a szubalpin klíma, a közel ezer forrás, a titokzatos lápvidékek és gyantaillatú erdők ölelésében megbúvó apró falvak tesznek varázslatossá.

Sok szépet láttunk az itt töltött négy nap alatt, szívünkben azonban leginkább talán azok a rétek maradnak majd meg, amelyeket nordic walking botjainkkal jártunk be, meg-megállva, rácsodálkozva az országban egyedülállóan itt található sárgaliliomos, gyapjúsásos láprétek, mocsárrétek, szőrfűgyepek, aranyzabos hegyi rétek kavalkádjára. Mivel még az első kaszálások előtt érkeztünk, valóságos virágeldorádóban volt részünk, kosborok, liliomok, szegfű-csodák között lépdeltünk.

A mezőkön túl az erdők is sok izgalmat rejtettek, különösképpen az ún. Őserdő, amely immár fél évszázada emberi beavatkozás nélkül, szabadon tenyészik, korpafüvek, körtikék, páfrányok növik be, s szanaszét ágazó fák, színpompás gombák, imbolygó láprétek teszik még varázslatosabbá.

virágos rétA rovarevő harmatfüvek helyett korpafüveket, a virágzó sárgaliliomok helyett sokáig csak kék pompában tündöklő íriszeket, fürge csele helyett viszont meglepetésünkre liliomokat találtunk. Gombák terén nem voltunk túl szerencsések, gévagomba, néhány pöffeteg és szegfűgomba esett áldozatul egyre csak fokozódó étvágyunknak.

Az itt töltött napokban kb. fele-fele arányban töltekeztünk hol a természet erejével, hol pedig híres mesteremberek műveivel. A hétvége egyetlen esős óráját Ravel, Bizet és Ránki műveinek meghallgatásával töltöttük a Zala Szinfónikus Zenekar jóvoltából Őriszentpéteren. Nagy élményt jelentett a koncert, elsősorban a helyi angyalképű gyerekek és az általuk példaképnek tekintett őriszentpéteri származású zongorista jóvoltából.

Az Őrséghez szervesen kapcsolódó szlovén Goricko régió földjére nem egyszer tettük be a lábunkat, hisz errefelé határok már nincsenek. A honfoglaló magyarok után, most mi voltunk itt az őrállók, és jócskán portyáztunk mi is a szlovén területeken. A nagytótlaki román Szent Miklós-rotunda és az 1920 években, a kritikai regionalizmus jegyében épült „fazekasok” temploma kontrasztját nehéz volt megemészteni, ezért az ún. Sárkány-vonalakon található tóhoz menekültünk, melynek azonban mágikus erejét most leginkább a szúnyogok élvezték, ők meg minket, a szomszédból gyütt-menteket.

MagyarföldTermészetesen a kötelező őrségi látnivalókat is sorba vettük, a csinos haranglábakat, a lelket melengető románkori templomokat, meglátogattuk a kecskesajtost, a híres magolajast, a 3 éve felszentelt magyarföldi ökumenikus fatemplomot, a magyarszombatfai fazekasokat. Nehéz is számbavenni a sok-sok részletet, amelyből az emlékkép összeáll. Abban azonban talán mindannyian egyetértünk: a tavaszi díszruhába öltözött rétek, kosbor-féléktől és gyapjúsástól hemzsegő lápos területek, sűrű, sötét, boltívbe hajló lombkoronájú erdők egyvelegéből kovácsolódott a hely szelleme, mely mindannyiunkra nagy hatással volt.

Ennyi kulturális és természeti habzsolni való elfogyasztása után, megtisztult lélekkel, megújult elmével és jól átmozgatott testtel tértünk haza egy rövid, nyári jégesőben felfrissülve. S bár alaposan bejártuk az Őrség minden zegét-zugát, a varázsrétek, meseerdők visszavárnak minket. Jövünk még!

Filmünk a kirándulásról

Szem sorozat 3. rész: szemüveg

Szemről sóló sorozatunk a befejező részéhez érkezett. Az előző két cikket itt találhatjátok:

Öregedő szem

Szaru- és kötőhártya

Mai cikkemben a korosztályunk minden tagját érintő szemüvegekről ejtek néhány szót.

Ha távolra nem is mindenkinek, de olvasáshoz már 40 éves kor fölött mindannyiunknak szemüvegre van szüksége. Természetesen itt is vannak kivételek, ugyanis a kis fokban rövidlátók (-3 dioptriáig) szemüveg nélkül kiválóan tudnak olvasni, viszont nekik távolra kell viselniük a szemüveget.

Szemüvegre akkor van szükségünk, ha szemünk valamilyen fénytörési hibáját szükséges korrigálni. A fénytörési hibák három formája ismert: rövidlátás, távollátás, asztigmatizmus.

Távollátás

távollátás

Amint az a képen is látható, távollátás esetén a szem által nyert kép a retina síkja mögött képződik. A keletkezett képet két módon lehet a retina síkjába igazítani: vagy a tárgyat távolítjuk a szemünktől (esetünkben a bal oldali órát), vagy egy plusz dioptriás gyűjtőlencsével hozzuk előbbre a képet (esetünkben a jobb oldali órát).

 

 

Rövidlátás

rövidlátásRövidlátás esetén a szemben keletkező kép a retina síkja előtt képződik le. A helyreigazítás itt is két módon történhet: vagy a tárgyat közelítjük a szemünkhöz (jelen esetben a bal oldali órát), vagy egy mínusz dioptriás szórólencsével toljuk hátra a képet (esetünkben a jobb oldali órát).

 

 

 

Asztigmatizmus

asztigmatizmus

Az asztigmia kifejezés görög eredetű szó, jelentése: pontatlan, jeltelen.

A magyar köznyelv tévesen használja erre a fénytörési hibára a „szemtengelyferdülés” kifejezést (mely helyesen a kancsalságra utal). Asztigmia esetén a tárgyról alkotott kép szemünkben a retina síkjában pontatlanul jelenik meg, a kép egy része a retina síkja előtt, egy másik része pedig a retina síkja mögött képződik le. Az így alkotott kép homályos, aszimmetrikus, részben torzított. Ezt a fénytörési hibát speciális, ún. cylinderes lencsékkel lehet korrigálni, melyek a képet a megfelelő módon „torzítják vissza” a kívánt módon a retina síkjába.

Az előbbiekben felsorolt fénytörési hibák legegyszerűbben szemüveggel korrigálhatók. Napjainkban a szemüvegrendelés már nem csak az orvosi szakrendeléseken történik, számtalan optikai szaküzletben állnak rendelkezésre a fénytörési hibák megállapításának mind a szakmai, mind a műszaki feltételei. Sok helyen a szemüveget nem szemorvos írja fel, hanem optometrista. Ha csak szemüvegrendelésről van szó, akkor természetesen az optometristák is el tudják látni ezt a feladatot, azonban a szakorvosi vizsgálat elmaradása egy esetleg meglévő szembetegség későbbi felismerését okozhatja. Ezért ha tehetjük, ragaszkodjunk mindig a szemész szakorvos által végzett vizsgálathoz.

Ilyenkor nem csak látásvizsgálat (sok helyen megtévesztő módon használják a „computeres szemvizsgálat” kifejezést) történik, hanem látószervünk teljes vizsgálatára is sor kerül. Amennyiben valamilyen szembetegséget állapít meg az orvos, akkor a megfelelő diagnózis és a megfelelő terápia segítségével látásunk megőrizhető. Számos olyan betegség ismert, melynek korai felismerése és a megfelelő kezelés elkezdése kulcsfontosságú. Itt kell megemlítenem, hogy miért hátrányos az előre gyártott olvasószemüvegek használata. Egy elmaradó szemvizsgálat éppen a különböző szembetegségek megelőzését gátolja. A prevenció a szemészetben is nagyon fontos, ezért soha ne vásároljunk előre gyártott szemüveget, csak abban az esetben, ha azzal az eltört vagy elhagyott szemüvegünket szeretnénk pótolni addig, amíg elkészíttetjük az újabb szemüvegünket.

Számos helyen találkozhatunk különböző optikai hálózatok különböző akcióival. Az elsőre kedvezőnek tűnő százalékok mögött nem mindig találjuk meg a megfelelő minőséget. A minőségi szemüvegkeretek és szemüveglencsék sok pénzbe kerülnek. A gyanúsan olcsón árult termékek mögött mindig minőségében kisebb értékű termékek állnak. Tanácsolom, hogy ragaszkodjunk mindig márkázott (pl. Hoya, Zeiss, Essilor, stb.) lencsékhez, még ha ezek többe is kerülnek, mert az általuk látott világ sokkal szebb lesz. Az ismeretlen eredetű lencsék, melyeket a nagyobb optikai hálózatok forgalmaznak, gyakran idő előtt veszítik el átlátszóságukat, felületkezelt rétegeiket.

Olvasószemüveg

A fénytörési hibák egy különleges típusa az időskori távollátás (presbyopia). Ebben az esetben ugyanis szemünk nem rendelkezik semmilyen fénytörési hibával. Egyszerűen csak arról van szó, hogy szemünkben is megjelennek a korral járó elváltozások, melyek eredményeképpen közeli látásunk fokozatosan romlik. Először csak a karunkat nyújtogatjuk, keressük a jobb megvilágítást ahhoz, hogy el tudjuk olvasni az újságot vagy be tudjuk fűzni a cérnát a tűbe. Ideig-óráig ez a megoldás is működik, de ami késik, nem múlik: el kell készíttetnünk az első olvasószemüvegünket.

Azok, akik nem használnak távolra szemüveget, a koruknak megfelelő plusz dioptriájú gyűjtőlencsével tudnak olvasni. Igaz ugyan, hogy ezeknek a szemüvegeknek a dioptriája a korral emelkedik, de megnyugtatásul szeretném mondani, hogy ezen szemüvegek dioptriája többnyire 60 éves korunkra maximalizálódik, kb. +2,50 – +3,00 dioptriaértékben.

Amennyiben távolra is szemüvegre van szükségünk, akkor az olvasószemüveg dioptriáját össze kell adni a távoli szemüveg dioptriájával (mindig figyelembe kell venni a lencsék +/- előjeleit, ugyanis így fordulhat elő az, hogy egy rövidlátó ember olvasószemüvege „gyengébb”, mint a távoli szemüvege).

Az olvasószemüveg használata egy távolra jól látó ember számára nyűg. Sohasem tudjuk, hova tettük le, elfelejtjük magunkkal vinni, ráülünk, és még sorolhatnám azokat az élethelyzeteket, amikor olvasószemüvegünk bosszúságot okoz.

Maga az olvasószemüveg a korunkat is eláruló jel, utal arra, hogy már nem vagyunk olyan fiatalok. Az olvasószemüveg ellen nem csak a hiú emberek berzenkednek, mindannyiunknak kellemetlenséget okoz.

Átmeneti megoldást nyújthat a bifokális kontaktlencsék használata. Megvásárlásuk ma már nem körülményes, de nem olcsó. Ráadásul kezelésük elég körülményes, ügyetlenebb kortársaink nem tudják megtanulni a behelyezésüket és sokan idegenkednek attól, hogy a szemükbe nyúljanak.

Végleges megoldásnak a különböző lézeres kezelések tekinthetők, melyeket magam is sikerrel végzek.

Ezen eljárásoknak két típusa ismert:

A kezelések egy része úgy éri el a kívánt hatást, hogy mindkét szem távoli látását (egyik szem esetében kisebb, másik szem esetében nagyobb mértékben) rontják, rövidlátóvá teszik. Ha ebben az esetben külön-külön szemmel nézzük a világot, akkor azt tapasztaljuk, hogy sem a jobb, sem a bal szemünkkel nem látunk élesen távolra, viszont a két szem együtt használva kielégítő látást biztosít mind távolra, mind közelre. Az így elért eredmény megfelelő tud lenni a legtöbb élethelyzetben, de vezetéshez, tévézéshez, hosszabb időtartamú olvasáshoz rásegítő szemüvegre van szükség.

Ha azonban bármilyen szembetegség, sérülés vagy a korosztályunkat érintő egyre gyakoribb szürkehályog fellép, a helyzet megváltozik és az addig jól működő két szemes együttlátás felborul. Innentől kezdve mind távolra, mind közelre szükségünk lesz szemüvegre, nem beszélve a műtéttel járó szövődmények kockázatáról és a nem csekély anyagi ráfordításról.

Az általam alkalmazott egyszerűbb eljárás célja ugyanaz: ne legyen szükségünk semmilyen szemüvegre a mindennapokban.

Ennek az eljárásnak az a lényege, hogy az egyik szemet (az ún. domináns vagy vezérszemet) távolra, a másikat pedig közelre javítja ki a lézer.  Ebben az esetben az egyik szemünk távolra tökéletes képet biztosít, míg a másik a közeli látást szolgálja.

Ráadásul azon kortársaim esetében, akik távolra egyáltalán nem használnak szemüveget, elegendő csak az egyik szem kezelése, elkerülve azt, hogy az amúgy jól látó domináns szemünket bármilyen lézeres kezelés hatásainak kitegyük. A vezérszem érintetlensége biztosítja számukra a további jó távollátást, a másik szem lézeres kezelése pedig a közeli látást. A kezelés annak ellenére, hogy elvégzésére csak az egyik szemen kerül sor, eléri a kívánt eredményt: sem távolra, sem közelre nem lesz többé szükség szemüveg viselésére.

Rendelésemen lehetőség van arra, hogy a műtétet választók mindezt a mindennapi életükben is kipróbálhassák, mielőtt döntést hoznának a kezelés elvégzéséről. Az így nyert személyes tapasztalat segíteni fogja a megfelelő döntés meghozatalát.

dr. Szentkirályi Béla

www.diagnoptika.hu

Szem sorozat 2. rész: szaru-és kötőhártya

Folytatjuk sorozatunkat. Az első cikk az öregedő szemről  szólt.

Kedves Olvasó!

Mai cikkemben ígéretemhez híven a szem ugyancsak külső burkát képező kötőhártyát és a szaruhártyát érintő, korral járó elváltozásokról írok.

A szemgolyó védelmét, anatómiai épségét nagyrészt a csontos szemgödör biztosítja. A szemből érkező ártalmakkal szembeni védelmet a szemhéjak nyújtják. A szemhéjak mögött húzódik a kötőhártya és a szaruhártya. Ezek az anatómiai képletek vékonyságuknál fogva nem a fizikai sérülésekkel szemben, hanem a szemet fenyegető különböző környezeti ártalmakkal szemben védenek.

szemMind a kötőhártya, mind a szaruhártya csak abban az esetben tudja ellátni feladatát, amennyiben állandó nedvességük biztosított. Ebben játszik kulcsszerepet a könny, amely összetétele révén nem csak nedvesít, hanem a fertőzésekkel szembeni immunfolyamatok során is elengedhetetlen feladatot lát el. A könnytermelés reflextevékenység: ha a szaruhártya felszínén a könny mennyisége csökken vagy minősége változik, az ingerkönnyezés révén a könnymirigy nagyobb mennyiségű könnyet biztosít. Gyakran tapasztaljuk ezt, ha a szabadban a szél a szemünkbe fúj, vagy ha melegebb helyiségből kilépünk a hűvösre. Az ilyenkor tapasztalható bőséges könnyezés nem tekinthető kóros folyamatnak, a szervezet így igyekszik az elpárolgó könny mennyiségét pótolni és a környezeti ártalmakra kórosan változó könny minőségét javítani.

Nem véletlen, hogy egyes népszokások szerint a gyengébb nem képviselőit meg szoktuk locsolni. A népi megfigyelés nagyon pontos, ugyanis a női nemi hormonok korral járó változásai mind a könny mennyiségi is minőségi változásait is előidézik. Ezért panaszkodnak nagyobb számban hölgyek arra, hogy szemük kiszárad, vagy éppen ellenkezőleg, a szem szárazsága miatt fellépő ingerkönnyezés következtében erősen könnyezik a szemük. A mai napig is láthatunk olyan idősebb nénikéket, akiknek a kezében mindig ott van egy zsebkendő, mellyel nem a gyászukban kibukó könnyeket törlik állandóan, hanem a szemszárazság következtében fellépő bőségesebb könnymennyiséget.

Ellentmondásosnak tűnik ilyenkor, ha a szemorvos műkönnyet rendel páciensének. Jogosan merül fel a kérdés: Miért kell még műkönnyet is használnom, ha amúgy is folyton törölgetnem kell a könnyeket a szememből? A magyarázat egyszerű, a műkönny pótolja a hiányzó könnymennyiséget és javítja a kóros könnyminőséget. Sajnos azonban a műkönnyek nem tudják a szem szárazságát meggyógyítani, hanem csak a tüneteket kezelik. Számos műkönny készítmény vásárolható meg recept nélkül a gyógyszertárakban, az árfekvésük is különböző. Amire a választásnál szeretném felhívni a figyelmet, az az ezekben megtalálható tartósítószer. Bármilyen szemcsepp elhúzódó használata ártalmas a szem saját könnytermelő mirigyeire, ezek károsodása egy ördögi kört indíthat be: minél többet használunk a szemcseppekből, annál többre lesz szükségünk, mert egyre több panasz lép fel, ami további csepphasználatot indokol. Ezért nagyon fontos, hogy a választás során csak tartósítószer-mentes műkönnyet válasszunk.

A szaruhártya egyik gyakori korral járó elváltozása az ún. arcus senilis (ábra). Ez különböző anyagcsere-végtermékek gyűrű alakban történő lerakódása a szaruhártya széli részén. A folyamat szabad szemmel is látható a tükörben. Ijesztő jelenség, azonban cseppet sem veszélyezteti sem a látásunkat, sem szemünk épségét, orvosi ellátást nem igényel.

szemorvosnálMind a kötőhártya, mind a szaruhártya közvetlen érintkezésbe kerül környezetünkkel, ezért azok különböző fertőzéseknek való kitettsége fokozott. Nagyon fontos a szemhéjak higiéniája. A napi többszöri tiszta, meleg vizes arcmosás, a szemhéjak finom, körkörös masszírozása nagyban hozzájárul a kötő- és szaruhártya vérkeringésének javításához, ezáltal serkentve a bennük rejlő mirigyek működését. Másik megfontolandó tanácsom, hogy a szemünket ne dörzsöljük feleslegesen sem a kezünkkel, sem a zsebünkből előkapott zsebkendőkkel. Ezek komoly fertőzésforrások lehetnek, ugyanis más úton a kórokozók nem kerülhetnek a szembe. Kezünk tisztaságának biztosítása egyben a különböző kötő- és szaruhártya gyulladásoktól is megvédhet. Ne higgyük azt, hogy a fertőzések védelmét a különböző szemcseppek biztosítják, ezek elkerülésének érdekében mi magunk tehetjük a legtöbbet azzal, hogy ügyelünk személyes higiéniánkra.

dr. Szentkirályi Béla

www.diagnoptika.hu

Kedvcsináló videó – vidám nordic walking hétvége

Elkészült az 50felettfitten eddigi legjobb videója. Kísérletnek indult, de ennél több lett. Azt gondoljuk jól visszaadja a csapat szellemiségét, a vidám hangulatot, amely a túráinkat jellemzi. Minden egyes kirándulásunk más és más, ez az októberi a Mátrában, egy kétnapos túra formájában zajlott.

Rengeteg gomba várt minket, nagy meglepetést okozott, hiszen már két éve alig láttunk gyűjthető mennyiséget. Nem is voltunk felkészülve, látszanak a filmen az ideiglenes gombagyűjtő tákolmányok. Amúgy is nehéz egyszerre nordic walkingozni és gombászni. Este remek vacsorát főztünk a zsákmányból túratársunk által átengedett konyhában.

Gyönyörű túrákat tettünk ismert és kevésbé népszerű útvonalon. A résztvevők számára maradandó élményt jelentett a hétvége, de azok is élvezettel nézhetik meg a videót, akik nem voltak velünk, de szeretik a természetet és a vidámságot.