A magyarországi szurdokvölgyek felfedezését szombaton a rém hírében álló Salabasina-árok megmászásával folytattuk, amely hol egy nagy felnőtt játszótérhez, hol egy óriási hódvárhoz hasonlított. Mindenesetre a Lom-hegyi valahai katonai terület alatt igazi kiképzésben volt részünk = „bootcamp nagyiknak“.
Sokan nem is az hallottátok még az árok nevét, igazi vájt fülű terepről van szó, pedig ott húzódik kistestvére, a szalonturisták által is sokat látogatott Holdvilág-árok közelében.
Hol is járunk? „Pomáz és környéke, a Pilis több évezrede a kultúrák időbeli egymásra épülésének és a népek találkozásának – sőt egymáshoz békülésének – kitüntetett földrajzi tája”, írja bevezetőjében Turcsány Péter a Pomáz és a Dera-táj című könyvében.
A Dera a Pilis és a Visegrádi-hegység leghosszabb patakja: közel 22 km hosszú, Pilisszentkeresztnél ered és Csobánka, Pomáz érintésével Szentendre alatt torkollik a Dunába. A patak legfőbb tápterülete a Pilis-tető – Dobogókő közötti térségben van. Pilisszentkereszt alatt a patak mély völgyet vájt, ez a már általunk is bejárt Szurdok, amely mind földtani, mind geomorfológiai szempontból jelentős természeti értéket képvisel. Érdekes, hogy a Dera vízgyűjtőterületén két Szent-kút nevű kiépített forrás is van, egy Szentkereszttől keletre, a másik Csobánkától nyugatra.
A völgyeket, domboldalakat elsősorban a lemosott talajjal vegyes kőzettörmelék takarja, de néhány helyen a kőzet szikla formájában előtűnik. Ilyen a Szurdok, ahol a kisvízkor épp’ hogy szivárgó, árvíz esetében hömpölyögve rohanó patakvíz koptatta simára a fehér mészkőtömböket. És ilyen a Holdvilág-árok, ahol andeziten törik meg a Dera mellékvize és alkot vízesést.
A Dera néhány mellékvize (például a Kanyargós- vagy Chiló-patak, a Salabasina- és a Holdvilág-árok patakja) természetes eredetű, néhány kilométer hosszú, a hegyoldalakból leszaladó, csapadékos időszakban vad hegyi folyókká duzzadó patakocska.
Térjünk tehát vissza az egyik mellékágba, a Salabasina-árokba, illetve először is a nevére. Az 1690-ben betelepült szerbek számos korábbi török hely- és dűlőnevet őriztek meg a környéken. A Dera-patak neve is erre utal, dere törökül patakot, patakvölgyet, folyóvölgyet jelent (szerbül pedig rést). Több, mint 30 török eredetű dűlőnév maradt meg a környéken, néhány példa: Dömör kapu = Demir kapija = Vaskapu, Ziribar = Ciribar = Čil Bairi = Kopasz hegy, Salabasina = šala basina = basa helye.
Különleges helyen járunk. Kőzettani sajátságok, a víz oldó-pusztító munkája és évmilliók szükségesek e látványos természeti jelenségek kialakulásához. A Salabasina-árok a Visegrádi-hegység hajdani pusztító andezitvulkáni működésének a nyomait őrzi.
Az árkon át vezető turistaút már rég megszűnt az omlásveszély miatt, hiszen nagyobb esőzések, hóolvadások könnyen megbonthatják az árok agyagos falát, s így nemcsak a keresztbe kidőlt fák, ágak, hanem kőgörgetegek is tovább nehezíthetik az átjutást. Azért egy pár, több évtizedes PO jelzéssel találkoztunk. Milyen jó festékeket használhattak abban az időben…
A Salabasina-árok alatt és felett is masszív erdőművelés és vadgazdálkodás folyik, ezért a folyamatos terepváltozások miatt viszonylag nehéz megtalálni. Kiskovácsiból egy kerítés mentén is megközelíthető lenne a szurdok, ha a szúrós kúszónövények nem nőnék be a kerítés menti ösvényeket.
Út az nincs, kövek és sziklák között a patakmederben jártunk. Ki-ki magasságának és ügyességének megfelelően alul vagy fölül átmászva juthatott tovább a következő akadályig. A völgy egyre szűkebb és zordabb arcot mutatott, ahogy egyre feljebb értünk. Nem egyszer kisebb sziklamászásnak is nevezhető extra mutatványokkal juthattunk felfelé. Közben pedig folyamatos kacagás és csicsergés hallatszott. Hál’ Istennek semmilyen vízesést nem kellett megcsodálnunk, mert az a túra végét jelentette volna. Száraz időben maximum az avar alatt csordogáló patak okozhat némi vizes meglepetést.
A Salabasina-árok kaland a javából. A túra leginkább koncentrálóképességünket vette igénybe, ugyanis a Holdvilág-árok és a Rám-szakadék nehézségeit egy kissé felülmúlja, de sem a hossza (2,5 kilométer), sem a szintkülönbség nem volt számottevő (280 méter).
Ha már az egyik legnehezebb szurdokvölgyet választottuk felfelé, akkor a szalonturista-terepet, azaz a Holdvilág-árkot menetiránnyal szemben teljesítettük, mégpedig villámgyorsan.
A falakat itt már kőzet alkotja, melyben 1-1,5 méter széles, több méter magas kanyon alakult ki, melynek alján haladhatunk lefelé, kisebb vízeséseken, surrantókon felmászva. Nemcsak a helyenként függőleges sziklafalakkal határolt szűk kanyon jellegű szurdok látványa adja meg varázsát, hanem a régmúlt korok egyelőre kevéssé feltárt számos emléke is. Ezen a helyen 1941. óta folynak meg-megszakadva ásatások, melyek nagyrészt Sashegyi Sándor (1900-1958) pomázi amatőr régész nevéhez fűződnek, aki majdnem a haláláig végezte kutatásait. Anonymus leírásaira támaszkodva úgy vélte, hogy ezen a helyen van eltemetve Árpád, a honfoglaló magyarok vezére.
Utolsó akadályunk az árok kijáratánál található 15 méter magas Meteor-létra volt, méghozzá lefelé. A velünk lévő 11 éves unoka döbbenten nézett az egyik szupernagyira: „és Ön is itt fog lejönni”. Igen, hát persze! Szupernagyikból és fiúkból álló csapatunk gyermeki lelkülettel, nevetéssel és bizalommal könnyen legyőzte ezt az akadálypályát is. Minden dicséretünk és tiszteletünk a tiétek, le a kalappal!