Zemplén? Ki mikor járt itt utoljára? Esetleg osztálykiránduláson a füzéri várban? Vagy Erdőbényén, egy jó kis borospince előtti kiránduláson? Kevesek túraportfóliójában szerepel ez a táj méltó helyen. Pedig fantasztikus vidék, hazánkban nincs párja, nem hasonlít semelyik más hegységünkre. Sejtelmes, misztikus, vadonszerű. Mi is beleszerettünk, még javában ott voltunk, mikor egységesen kimondta a társaság: ide visszajövünk!
Mit is takar a szó, Zemplén? Hajdani vármegyénket Szent István alapította az egykori Magyar Királyság északi részén, úgy nézett ki, mint az olasz csizma, egészen a Keleti-Beszkidektől a Bodrogközig húzódott. Valahai északi területei ma Szlovákia Kassai és Eperjesi kerületének részei. Ma az egyik legszegényebb megyénk része az ország eldugott csücskében, s mégis, nagyon gyorsan megszeretjük, kedves vidék, tele szívet melengető szépségekkel.
Amilyen ősi fogalom a Zemplén, annyira új keletű a Zempléni-hegység elnevezés. A terület a Bodrog és a Hernád között húzódó Eperjes-Tokaji-hegység déli, Magyarországon található része, a Nagy-Milictől Tokajig húzódik. A földtani irodalomban inkább Tokaji-hegységként említik, a Zempléni-hegység elnevezés csak az I. világháború után terjedt el.
Legmagasabb pontja a Nagy-Milic (895 m), a 100-as listán így is csak a 38. helyezett. (Tudtátok, hogy az első 37 csúcs közül csak kettő börzsönyi, az összes többi a Mátrában és a Bükkben található?). A 100 legmagasabb magyar hegycsúcs listáján 4 zempléni található. Vulkánikus eredetű, riolit és andezit, illetve ezek tufája, amelyet a déli részeken vastag lösz borít, ez teszi lehetővé a szőlőtermelést. Míg a Mátra és a Börzsöny tömeges jellegű, addig a Zempléni-hegység rendkívül tagolt. Mély beöblösödések, félmedencék és széles völgyek kisebb-nagyobb egységekre, résztájakra szabdalják, helyzetüket, nagyságukat, formájukat tekintve rendkívül változatosak.
Nordic walking túránk során csak egy viszonylag szűk területet jártunk be, de ebbe is csak belekóstoltunk, megpróbáltuk a leglátványosabb túrákat, leghíresebb épületeket behabzsolni. Telkibányán laktunk, ebben a csodás hegyi faluban, annak is a szélén, egy remek vendégházban, amelyhez hatalmas, erdős-rétes birtok társult. Bár egy szeptemberi hétvégén jártunk itt, olyan csodás időt kaptunk, hogy kint lehetett reggelizni a tornácon.
Első nap, Telkibányára menet útba eső nevezetességeket kerestünk fel. A csinos-takaros Boldogkő várát és a kicsit zordabb Regéc várát. Mindkettő legszebb, kora őszi, napos arcát mutatta, messzire kitárulkozó panorámával, misztikus történetekkel és horrorisztikus kiállításokkal. Jó bemutatkozó a történelmi vidékhez, régi királyok, hadvezérek élete elevenedett meg képzeletünkben, miközben a romos várfalakon, udvaron mászkáltunk.
Vizsolyt sem hagyhattuk ki, itt tiszteletünket tettük a Bibliánál, majd meglátogattunk egy ifjú méhészt, Gergőt, aki mindenkit lenyűgözött hozzáértésével, szakmai elhivatottságával. Egészen a méhek közelébe merészkedtünk, furcsa védőfelszerelésben vizsgálhattuk szokásaikat, szorgos munkájukat. Gergő még mézes pálinkára is meghívott bennünket, közelgő esküvője alkalmával maga palackozta a remek nedűt.
Második napunkon a tatárjárás előtt épült, most éppen átalakítás alatt álló füzéri várban kezdtünk, majd a faluból indultunk egy Nagy-Milic körre. Érdekesség, hogy geológiai szempontból nem is a Zempléni-hegységhez tartozik, hanem a Szalánci-hegység déli nyúlványát alkotja. A magyar-szlovák határ a hegy gerincén húzódik. Át is léptük könnyedén, s a túloldalon egy lágyabb, kedves bükkerdő fogadott minket, sok-sok finom, ehető gombával. A Kis-Milicen keresztül leereszkedtünk az Izra-tóhoz, ahol egy igazi retro sörözőben cseh sört és finom kávét szolgáltak fel. Egy bátor nordic walkingosunk jót úszott a tóban, majd a készülő filmben meglátjátok, hogy lubickolt. A túrát a bájos Pusztafalun fejeztük be, immár a magyar oldalon.
Harmadik napunkon fokoztuk az izgalmakat. Kőkaputól indultunk egy nagy, 20 km-es túrára, lenyűgöző kilátópontokat érintve. A Pengő-kőnél inkább a geológiai formációk voltak érdekesek, a Nagy Péter-mennykőről kinézve viszont a fél Zemplén a lábaink alatt hevert. Talán még ennél is látványosabb volt a Sólyom-bérc, egy vulkanikus eredetű hegycsúcs 564 méteren. Látszik innen a Regéci vár és a tokaji Kopasz-hegy is. A túra során rengeteg gombát gyűjtöttünk, amelyet este közösen fogyasztottunk el a vendégházban.
Utolsó nap Telkibánya kopjafás temetőjét néztük meg Józsival, a falu idegenvezetőjével, majd ásványgyűjtő túrára indultunk. Nagy élmény volt minden egészséges gyűjtőszenvedéllyel megáldott túratárs számára, hiszen kis tapasztalatszerzés után kisebb-nagyobb hegyikristályok hullottak az ölünkbe. Igazi, önfeledt programnak bizonyult, a négy nap méltó befejezésének. A kitartóbbak még Széphalomra is ellátogattak a Magyar Nyelv Múzeumába, ahol játékos feladatok, nyelvi érdekességek, információval teli tárlók sorakoztak a falakon.
Az ország ezen csücske ugyanolyan kötelező látnivaló minden túrázni szerető honfitársunk számára, mint Sopron és környéke. Az erdők szebbek, a kulturális látnivalók itt is bővelkednek. Ha vadonra, csendes, szelíd falusiakra, meseszerű várlátogatásokra vágytok, menjetek el a Zemplénbe, nem fogtok csalódni. Mi mindenesetre 2 év múlva, amikor elkészül a füzéri vár, visszamegyünk!